Feladni vagy maradni?

Újra meg újra padlóra kerülök. Újra meg újra lehúz egy örvény, mely sosem ereszt. És én magamtól képtelen vagyok partra jutni!!! Úgy érzem megfulladok! A habok összecsapnak a fejem felett, ellepnek és én belefulladok!!! Ez olyan sokszor ismétlődött az elmúlt évek alatt, hogy már vágyom, hogy megfulladjak, elfogyjon az összes levegőm és minden lelassuljon. Elcsendesedjen a környezet, a másodpercek hosszú perceknek tűnjenek, majd egyszerűen csak megszűnjön minden! Lepjen el a sötétség. Érezzem a jéghideg, mégis nyugtatóan hűvös leplét, mellyel bebugyolál. Már nem lenne kivel harcolnom, megpihenhetnék. Magam lennék. Én és a homály. Egy biztonságot nyújtó üresség, egy örök és hosszú semmi....ez az érzés pont olyan, mint mikor éhezek. Fáj, de boldogít és lenyugtat. Tudom, hogy ha üres vagyok, az az abszolút nulla, egy teljesen letisztult alap....nem kell gondolkozni, kalkulálni. Nem érzem rosszul magam, mondhatni nem is érzek semmit csak az ürességet. Amit tudom, hogy bármikor kitölthetek, ha akarok. Ha tele lennék épp attól félnék, hogy meg akarnak tömni, de már nincs "hely"...