Forog a szekér, körbe körbe....

Elméletileg a sors nem ismétli önmagát...hááát velem mégis újra megesett, hogy az intenzíven kötöttem ki, továbbra is tápszerekkel tömve! Undorító! De legalább már határozottan ki tudom jelenteni, hogy félek, sőt, nem akarok hízni. És nem azért, mert attól rettegnék, hogy elhízom. Hanem mert félek a valtozástól. Mindennemű változástól. Ha nő a súlyom, előbb utóbb lesz valami. Először is, nem akarom, hogy ők legyenek maguktól eltelve, amiért engem felhízlaltak! Másodszor meg nincs semmi garancia arra, hogy ha elérem azt a súlyt, amit kitűztek számomra, valoban elengednek. Annyi mindenen keresztül mentem már, annyi orvos vágott már át, annyiszor maradtam már alul....senkiben sem bízhatok! Sosem, csak magamban. De sajnos ha meg tudnék magamban bízni, nem itt tartanék. Akkor bíznék abban, hogy össze tudom szedni a súlyt és v3ge lesz ennek az egész rémálomnak. Ehelyett attól félek, mit fog velem tenni a holnapi orvos, mivel akar majd megtömni, hogy akar majd felhízlalni. És ez a hozzáállás szüli az ellenállást és a dacolást. Félek az erőszaktól, ezért megpróbalom "megvedvédeni" magam tőle. Vagyis pajzsot húzni magam köré és eltaszítani mindent es mindenkit magam körül nehogy sérüljek, sérüljön az egóm, en magam, akiről azt sem tudom, kicsoda valójában....ellököm magamtól az összes segítséget. Legalábbis ez a célom, határozottan nem akarok semmit sem elfogadni. De ez most lehetetlen. Annyi választasom van, vagy elfogadom, hogy felhízlalnak és tűröm, elszenvedem, vagy veszek egy rohadt nagy levegőt és emellett még elkezdek kétpofára zabálni és ezt az időt, amit szenvedéssel töltök, akár a felére is csökkenthetem, felelannyi idő alatt felhízhatok...igenám, de mi lesz utána? Ez a kérdés örökre ott marad! Ez a bizonytalan és félelmetes talány...mi lesz, ha elelérem azt a súlyt? A józan ész kiröhögne, azt mondaná "Semmi. Végre az egészség felé haladok." De az én anorexiás, álnok angyalkám édesdeden a fülembe duruzsol egy sokkal fájdalmasabb verziót..."lehet tovabb hízlalnak életed végéig és sosem kapod vissza a régi életed, melyre vágysz. Hisz már annyiszor átvertek! Nem?" És ez igaz! Sokkal valósabb, mint a másik. Miért lenne most kivételesen nekem szerencsém, hisz eddig mindig én voltam és én is leszek alul, mind az orvosokkal, mind a sorssal szemben...szóval itt akár fel is adhatnám. Ha lenne olyan opció. Sokszor kivántam már ezt, de eddig egyszer sem sikerült, hisz itt vagyok és epp ezeket a sorokat írom. Még itt vagyok és itt leszek, miközben te ezeket a sorokat elolvasod. Mert erős vagyok, erősebb a puszta feladásnál. Ha nem így lenne, már nem lennék anorexiás. Talán nincs is a világon ennél kitartóbb  és makacsabb betegség. Amiben maga a  beteg az, aki ilyen hajthatatlanul ragaszkodik a saját gyilkosához....